A Menedzserek Országos Szövetségének (MOSZ) közgyűlése Szirmák Botondot választotta meg az 1990-ben alapított szervezet új elnökének.
A Provident Pénzügyi Zrt. nyerte el nagyvállalati kategóriában Magyarország legrangosabb munkáltatói elismerését, az objektív munkavállalói visszajelzések alapján odaítélt Kincentric Legjobb Munkahely díjat, 2012 és 2014 után immáron harmadik alkalommal. A trófeát november 30-án Kamarás Zsuzsanna HR igazgató vehette át a Provident képviseletében a díjalapítótól.
A gyermeküket egyedül nevelő magyar szülők számára az év egyik legfontosabb időszaka a karácsonyi ünnepkör, noha a többség számára anyagilag igen megterhelő a finanszírozása – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt.
A Provident Pénzügyi Zrt. a magyar pénzügyi szektor egyik meghatározó szereplőjeként korábban bejelentette együttműködését a BOM a Magyar Sportért Alapítvánnyal. A Provident vezérigazgatója csatlakozott az Alapítvány kuratóriumához és az Alapítvány mellett állva további támogatását ígéri a magyar sportéletnek.
2024. Március 1-től Boczán Viktor veszi át a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatói posztját, mivel elődje, Szirmák Botond ezentúl az európai vezérigazgatóként folytatja pályafutását a vállalatnál.
Három alkalommal tartanak egészségügyi, valamint pénzügyi edukációt a pápai nyugdíjasoknak.
A Provident Pénzügyi Zrt. nyugdíjasoknak szóló országos edukációs roadshow-ja, a Nyugdíjas Akadémia következő állomása Hatvanban valósul meg.
A 2008-ban indult Családi Kasszasikerek Program a magyar családok, háztartások alapvető pénzügyi ismereteit, öngondoskodó képességét bővíti.
A THM (Teljes Hiteldíj Mutató) egy technikai mutatószám. Rendeltetése, hogy a kölcsön felvétele kapcsán felmerülő összes díjat figyelembe véve, szabványosított formában mutassa meg a fogyasztónak, mennyibe kerül a hitele.
Társadalmi felelősségvállalás
Provident Társadalmi Hasznosság Díj ismertető
Elismeréseink
A Családi Kasszasikerek Program
Környezetvédelem
Fontos tudnivalók
Fizetési moratórium
Hitelfelvétellel kapcsolatban
Kölcsönfelvétel előtt
Szerződéses dokumentumok
Munkáltatói jövedelemigazolás
Meghatalmazás
Elszámolási és forintosítási információk
Panaszkezelési tájékoztató
Örökösöknek szóló tájékoztató
Fizetési nehézség és fizetési késedelem
Magatartási kódex
Tájékoztató a magáncsődről
GYIK
Rólunk
Vállalatunkról
Küldetésünk
International Personal Finance
Széchenyi 2020
Amire büszkék vagyunk
Ügyfeleink
Akcióink
Visszaélés bejelentési rendszer
Sajtószoba
Karrier
Provident LinkedIn
Kapcsolat
Legfrissebb hírek
Provident-kutatás: nagy kihívás a nyaralás az egyedülálló szülők számára
Hatvan a Provident nyugdíjasoknak szóló pénzügyi edukációs kampányának legújabb helyszíne
180 focilabdát gyűjtöttek a szurkolók a rászoruló családoknak
Fa- és cserjeültetéssel növelték a Budakeszi Vadaspark növényállományát
Tizedszer is elismerték a Providentet a rangos ügyfélélmény versenyben
Új vezérigazgató a Provident Pénzügyi Zrt. élén
Meddig tart ki a lendület a pénzügyi fogadalmak terén?
A pénzpiac meghatározó szereplője a BOM a Magyar Sportért Alapítvány támogatója
Lezárult a Provident első, nyugdíjasoknak szóló pénzügyi edukációs kampánya, a Nyugdíjas Akadémia
FIZETÉSI MORATÓRIUM
Alternatív fizetés