2017. október 12. – A Provident Pénzügyi Zrt. „Global Sustainability Leadership” (Globális Fenntarthatósági Példakép) elismerésben részesült az október 11-12-én Dubaiban megrendezett Fenntarthatósági Világkongresszuson, egyúttal a nemzetközi zsűri az egyéni díjazottak közé emelte Szirmák Botondot, a Provident vezérigazgatóját is.
A Fenntarthatósági Világkongresszus nemzetközi szakmai szervezet, mely az üzleti, non-profit és kormányzati szektorokat bevonva gyűjti, terjeszti és honorálja a világszerte kifejlesztett legjobb fenntarthatósági gyakorlatokat. A Provident a díjat az évek óta sikerrel működő, átgondolt és gyakorlatba ültetett fenntarthatósági programjáért kapta, mely egyrészt kiemelten kezeli a vállalat legfőbb társadalmi hatásait, külön figyelmet fordítva a felelős hitelezésre, másrészt mert a fenntarthatóság minden spektrumában hatékony eszközöket fejleszt, ide értve többek között a társadalmi befektetéseket, önkéntességet, üzleti etikát, érintetti párbeszédet, környezetvédelmet, transzparenciát. Szirmák Botond, a magyar Provident vezérigazgatója a fenntarthatósági alapelvek példaértékű, felsővezetőként a vállalaton belül és kívül is kiemelkedő hatású képviseletéért vehette át a „CEO of the Year” díjat.
A díjakat a Provident megbízásából dr. Jánosy Zsuzsanna és Kőszegi András, a BrandTrend márkatanácsadó cég vezetői vették át a helyszínen, akik az világkongresszus magyarországi partnereként képviselték hazánkat az eseményen.
Szirmák Botond, a Provident vezérigazgatója: „Pár éve még vállalati környezetben is tízből kilenc ember elbizonytalanodott néha afelől, hogy valójában mit jelent a fenntarthatóság, noha kifejezetten direkt módon hat az üzleti eredményekre is. Egy fenntarthatósági program célja, hogy hosszú távon, kiszámítható módon, a vállalat tevékenységéből eredő társadalmi, üzleti, környezeti kockázatokat meggondoltan kezelve teremtsünk értékeket minden érintett számára, beleértve az ügyfeleket, munkavállalókat, tulajdonosokat és a társadalom egészét. Örülök, ha most már a nemzetközi mezőnyben is úgy ítélik meg, hogy itt Magyarországon kiemelkedő eredményeket érünk el ezen a téren, és természetesen a kollégáimmal együtt nagyon büszkék vagyunk a díjakra.”
Társadalmi felelősségvállalás
Provident Társadalmi Hasznosság Díj ismertető
Elismeréseink
A Családi Kasszasikerek Program
Környezetvédelem
Fontos tudnivalók
Fizetési moratórium
Hitelfelvétellel kapcsolatban
Kölcsönfelvétel előtt
Szerződéses dokumentumok
Munkáltatói jövedelemigazolás
Meghatalmazás
Elszámolási és forintosítási információk
Panaszkezelési tájékoztató
Örökösöknek szóló tájékoztató
Fizetési nehézség és fizetési késedelem
Magatartási kódex
Tájékoztató a magáncsődről
GYIK
Rólunk
Vállalatunkról
Küldetésünk
International Personal Finance
Etikai Kódex
Széchenyi 2020
Amire büszkék vagyunk
Ügyfeleink
Akcióink
Visszaélés bejelentési rendszer
Sajtószoba
Karrier
Provident LinkedIn
Kapcsolat
Legfrissebb hírek
Nyugdíjas Akadémia Dabason is
Jókenyér pályázat eredményhirdetés
Pozitívabban látják a következő fél év pénzügyeit a Provident ügyfelei
Kibővíti együttműködését az Ökumenikus Segélyszervezet és a Provident
Jókenyér péksüteményekkel és Varró Dániel meséivel segíti a gyermekek felépülését a Provident
Múlik az inflációs sokk: több megtakarítás, kevesebb hitel a magyaroknál
Megnő a hitelfelvétel az iskolakezdés miatt
FIZETÉSI MORATÓRIUM
Alternatív fizetés