Budapest, 2025. március 18. – Az emberek közel fele nem érzi magát elég magabiztosnak, ha pénzügyi döntésre kerül a sor – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. 2024-es magyarországi felméréséből. Senki nem születik úgy, hogy ért a pénzhez. Abban viszont a pszichológusok és a pénzügyi szakértők is egyetértenek, hogy ha a pénzkezelési tudatosság alapjait már gyermekkorban lefektetjük, rengeteget teszünk annak érdekében, hogy az utánunk érkező generációk kellő határozottsággal navigálhassanak a befektetések és megtakarítások világában, és felelősségteljes pénzügyi döntéseket hozhassanak.
A pénzügyi szolgáltató kutatásából az is kiderült, hogy a megkérdezettek majdnem fele az iskola kötelességének gondolják, hogy megalapozza a későbbi tudatosságot a pénzügyek terén: az emberek 48%-a az oktatás, 33%-uk a pénzintézetek, 29%-uk pedig az állam hatáskörébe helyezné a feladatot, a válaszadók 18%-a pedig úgy vélekedett, kizárólag egyéni felelősségünk, hogy képesek vagyunk-e bánni a pénzzel. Mindeközben szülőként is számos lehetőségünk van rá, hogy segítsünk gyermekeinknek elsajátítani a pénzügyi tudatosság alapjait, és rávezessük őket arra a nagyon fontos igazságra, hogy a pénz nem valamiféle végtelen erőforrás. Azáltal, hogy hangsúlyt fektetünk az alapvető pénzkezelési ismeretek átadására, nem csupán azt taníthatjuk meg a gyerekeknek, mi az a havi költségvetés vagy hogyan kell spórolni, hanem képessé tehetjük őket arra is, hogy felismerjék a pénz valódi értékét és szerepe a mindennapi életben.
„A fiatal korban megszerzett pénzügyi ismeretek segítenek abban, hogy a jövő nemzedékei képesek legyenek takarékoskodni, hosszú távú pénzügyi terveket készíteni, és okosan dönteni az anyagi lehetőségeikről. A Provident Pénzügyi Zrt. a többi között azért is dolgozik, hogy a most felnövekvő generáció pénzügyi tudatossága erősebb legyen, mint a szüleiké vagy nagyszüleiké volt, hiszen ez a kulcsa annak, hogy már akár fiatal felnőttként is körültekintő és előrelátó célokat fogalmazhassanak meg majd az anyagiak terén. Kollégáink évről évre részt vesznek szakmai előadóként egy edukációs programsorozat rendezvényein, melyek az általános és középiskolás diákok számára szeretné közelebb hozni játékos és közérthető formában a pénz világát, valamint felhívja a szülők és a pedagógusok figyelmét is a pénzügyi kultúra fejlesztésének fontosságára. A pénzügyi szempontból láthatatlan társadalmi csoportok részére szóló programunk kidolgozásakor szintén nagyon fontos szempont volt, hogy olyan pénzügyi edukációs tudásanyagot állítsunk össze a hitelpiacról kiszoruló emberek számára, melynek segítségével nemcsupán ők maguk szerezhetnek nagyobb jártasságot a pénzügyek terén, hanem ezt a tudást már továbbadhatják gyermekeiknek is” – mondta Pálfalvi Márta, a Provident vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója.
Hány éves korban érdemes a gyerekeknél elkezdeni a pénzügyi tudatosság fejlesztését? És egyáltalán: hogyan beszélgessünk szülőként a pénzről? Összegyűjtöttünk néhány jótanácsot:
Társadalmi felelősségvállalás
Provident Társadalmi Hasznosság Díj ismertető
Elismeréseink
A Családi Kasszasikerek Program
Környezetvédelem
Fontos tudnivalók
Fizetési moratórium
Hitelfelvétellel kapcsolatban
Kölcsönfelvétel előtt
Szerződéses dokumentumok
Munkáltatói jövedelemigazolás
Meghatalmazás
Elszámolási és forintosítási információk
Panaszkezelési tájékoztató
Örökösöknek szóló tájékoztató
Fizetési nehézség és fizetési késedelem
Magatartási kódex
Tájékoztató a magáncsődről
GYIK
Rólunk
Vállalatunkról
Küldetésünk
International Personal Finance
Etikai Kódex
Széchenyi 2020
Amire büszkék vagyunk
Ügyfeleink
Akcióink
Visszaélés bejelentési rendszer
Sajtószoba
Karrier
Provident LinkedIn
Kapcsolat
Legfrissebb hírek
Tizenegyedszer a kiváló kiszolgálás élén
Gyerekek pénzügyi nevelése
Társadalmi Igazságosság Napja
A Z generációs hitelfelvevők háromnegyede online intézi pénzügyeit
Virtuális csapdák
Pénzügyi stressz
Nyugdíjas Akadémia Dabason is
Jókenyér pályázat eredményhirdetés
Pozitívabban látják a következő fél év pénzügyeit a Provident ügyfelei
Kibővíti együttműködését az Ökumenikus Segélyszervezet és a Provident
Megnő a hitelfelvétel az iskolakezdés miatt
FIZETÉSI MORATÓRIUM
Alternatív fizetés