Az anyagi támogatás mellett ismeretátadásra is szükség van ahhoz, hogy a kilátástalan helyzetben lévő családok előre tudjanak lépni saját életükben – ez derült ki az Ökumenikus Segélyszervezet és a Provident Pénzügyi Zrt. programjából, amely a hátrányos helyzetű családok pénzügyi önállóságának fejlesztését tűzte ki célul. A két szervezet pályázati úton három családot díjazott azért, amit a saját pénzügyi önállóságuk és tudatosságuk érdekében tettek, összesen mintegy nyolcszázezer forinttal támogatva az érintett családok erőfeszítéseit.
Sokan nem is gondolnák, mit jelent anyagi bizonytalanságban élni, amikor a szükségletek biztosítása, a pénzügyek kezelése állandó kihívást jelent. Sok olyan család van, akik a mindennapokat éppen, hogy csak átvészelik, megtakarítani nem tudnak, sőt helyzetük stabilizálása is nagy kihívást jelent nekik.
A Provident és az Ökumenikus Segélyszervezet számos programon keresztül segíti a hátrányos helyzetű családokat pénzügyi önállóságuk megteremtésében, hogy helyzetükön saját erőből változtatni tudjanak. A Provident által finanszírozott „Tudatos élet lépésről lépésre” pályázat célja, hogy elismerje és konkrét anyagi segítséggel támogassa azokat a családokat, akik a Segélyszervezet családok átmenti otthonaiban eltöltött idő alatt fontos előrelépéseket tudnak felmutatni a pénzügyeik tudatos tervezése és kezelése terén. Ezzel újabb mérföldkőhöz érkezett a Provident Pénzügyi Zrt. és az Ökumenikus Segélyszervezet közös programja.
A kezdeményezés kettős célt fogalmazott meg: egyrészt, hogy felhívják a társadalom figyelmét a perifériára szorult családok nehézségeire, másrészt pedig, hogy olyan tudással támogassák a rászoruló családokat, amely segíti őket a mindennapi döntésekben is annak érdekében, hogy életük pozitív irányba változhasson.
És mik ennek a pozitív változásnak a feltételei? Fontos, hogy képesek legyenek a tervezésre, együttműködésre, célok kitűzésére és azok elérésére és az, hogy ez az attitűd az életük minél több területén megjelenjen. Ennek része a pénzügyi tudatosság növelése, például a takarékoskodás képessége. Ezt a két szervezet szakemberek bevonásával adja át az átmeneti otthonokban élő családok számára. Sokszor egy kis összegű segítség és a tudatosságban való fejlődés is elég ahhoz, hogy egy család előrébb lépjen a kilátástalan helyzetéből.
Ennek szellemében a Segélyszervezet által fenntartott 5 családok átmeneti otthonában élők pályázhattak lakhatási, ingatlanfejlesztési, egészségügyi, oktatási vagy szabadidős költségeikhez szükséges pénzügyi támogatásra. A 13 beérkezett pályázatból a zsűri három kategóriában összesen 800.000 forint támogatást ítélt oda három családnak, akik többek között egészségügyi szolgáltatásra, illetve saját, új otthonuk berendezésére fordítják az összeget.
Boczán Viktor, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója a díjátadón kihangsúlyozta: „A pályázaton nyertes családok közös vonása, hogy az átmeneti otthonba költözéskor nem, vagy alig rendelkeztek rendszeres havi jövedelemmel, mostanra azonban az edukációnak köszönhetően pénzügyi tudatosságuk fejlődött, ezáltal nemcsak bevételeik nőttek, hanem már képesek megtakarítani, és önálló pénzügyi döntéseket is hozni. Kiemelkedő eredményeket értek el, amely reményeink szerint minél több nehéz helyzetben lévő családnak is példamutató lehet”.
Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója az együttműködéssel kapcsolatban elmondta: „A hátrányos helyzetű családok közül sokan pénzügyi ismeretek hiányában többnyire már nem tudnak változtatni önerőből a helyzetükön, ezért ilyen irányú ismeretbéli tudásra is szükségük van a jobb élet reményében. A megerősödés és az önálló élet elérését szolgálják a Segélyszervezet által fenntartott átmeneti otthonok, ahol a program keretében a pénzügyi oktatáson kívül életvezetési tanácsokat is kaphatnak szakemberektől a bajbajutott családok.”
A Provident Pénzügyi Zrt.-ről:
A Provident Pénzügyi Zrt. a londoni és varsói tőzsdén jegyzett International Personal Finance (IPF) nemzetközi pénzügyi vállalatcsoport égisze alatt működik, Magyarországon immár 22 éve meghatározó szereplője a személyi kölcsönök piacának. Az IPF kilenc országban 2,4 millió ügyféllel rendelkezik, a magyar Provident 2300 munkavállalója révén 230.000 ügyfelet szolgál ki. A cég elsősorban a kisebb összegű, rövid futamidejű, heti törlesztésű kölcsöneiről ismert; ám a hagyományos, átutalással folyósított személyi hitel mellé a magyar piacon egyedülálló módon opcionális otthoni kiszolgálást is kínál ügyfeleinek. A Provident az elmúlt években összesen 10 alkalommal nyerte el a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban díjat, három alkalommal a Magyarország Legjobb Munkahelye címben részesült. A munkatársak a vállalat fennállása óta több mint 90.000 munkaórában segítettek önkéntesként oktatási, egészségügyi és szociális intézményeket szerte az országban. 2014-ben a Provident Pénzügyi Zrt. a Figyelő hetilappal közösen megalapította a Provident Társadalmi Hasznosság Díjat. Az elismerés azzal a céllal jött létre, hogy tevékenységükkel a társadalom egészére pozitív hatást gyakorló, más vállalkozások számára példát mutató cégeket ismerjen el.
Társadalmi felelősségvállalás
Provident Társadalmi Hasznosság Díj ismertető
Elismeréseink
A Családi Kasszasikerek Program
Környezetvédelem
Fontos tudnivalók
Fizetési moratórium
Hitelfelvétellel kapcsolatban
Kölcsönfelvétel előtt
Szerződéses dokumentumok
Munkáltatói jövedelemigazolás
Meghatalmazás
Elszámolási és forintosítási információk
Panaszkezelési tájékoztató
Örökösöknek szóló tájékoztató
Fizetési nehézség és fizetési késedelem
Magatartási kódex
Tájékoztató a magáncsődről
GYIK
Rólunk
Vállalatunkról
Küldetésünk
International Personal Finance
Etikai Kódex
Széchenyi 2020
Amire büszkék vagyunk
Ügyfeleink
Akcióink
Visszaélés bejelentési rendszer
Sajtószoba
Karrier
Provident LinkedIn
Kapcsolat
Legfrissebb hírek
Nyugdíjas Akadémia Dabason is
Jókenyér pályázat eredményhirdetés
Pozitívabban látják a következő fél év pénzügyeit a Provident ügyfelei
Kibővíti együttműködését az Ökumenikus Segélyszervezet és a Provident
Jókenyér péksüteményekkel és Varró Dániel meséivel segíti a gyermekek felépülését a Provident
Múlik az inflációs sokk: több megtakarítás, kevesebb hitel a magyaroknál
Megnő a hitelfelvétel az iskolakezdés miatt
FIZETÉSI MORATÓRIUM
Alternatív fizetés