Varró Dániel, József Attila-díjas magyar költő, műfordító is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek keretében a frissen készült, de a nap végén megmaradó péksüteményeket egy beteg gyermekek gyógyulását elősegítő egészségügyi intézménybe szállítják a Provident önkéntesei. A kampány megvalósítását a Provident Pénzügyi Zrt. vállalta el, amelyben a Csodalámpa Alapítvány, a jótékonysági gyűjtés főszervezője, és a Jókenyér pékséget üzemeltető Ludwig és Mentesi Kft. is részt vesz.
Varró Dániel tollából kifejezetten a kezdeményezés apropója kapcsán született meg öt új mese, melyek közül az egyik történet befejezetlen. Ennek befejezéséhez várják majd a szervezők a gyermekek ötleteit, a legjobb és legérdekesebb mese pedig egy pályázat keretében kerül díjazásra. Az izgalmas mesék főszereplője Zsorzsi és Pöti bácsi, akik fekete-fehér módon a termékek csomagolására is rákerülnek.
„A gyermekek gyógyulásához mosollyal és a kreativitás örömével is hozzájárulunk, a termékek csomagolása ugyanis egy színező lesz, amellyel mozgósíthatják kreativitásuk és képzelőerejük energiáit” – mondta Patzauer Éva a kezdeményezés életre hívója.
Ennek fontosságát ismerte fel Varró Dániel író is, aki örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez és írt meséket, amelyek Bogár Ágnes illusztrálásában kerülnek a termékek csomagolására.
A három szervezet régóta együttműködik abban, hogy a Jókenyér pékségeiben délután készült, friss, de el nem adott termékeket megmentsék. Ezekre a kiváló minőségű péksüteményekre ugyanis további felhasználás hiányában a megsemmisítés várna. Ezt elkerülendő a Jókenyér termékeit a Provident – a Csodalámpa Alapítvány segítségével – súlyos betegségből lábadozó gyermekekhez juttatja el. A kezdeményezésben tavaly 26 önkéntes vett részt, akik a szabadidejükben vállalták, hogy a programban résztvevő 3 üzletből a frissen készített, de készleten megmaradt péksüteményeket elszállítják a kórházba. Az idei évben a program november elejétől december végéig tart.
„Az alkotás és a kreativitás varázsa mosolyt csalhat a gyerekek arcára. Ez pedig különösen fontos a gyógyulásuk során. A meséket hallgatva, vagy olvasva a gyerekek elmerülhetnek egy különleges világban, szárnyalhat a képzeletük, miközben ők maguk formálhatják a történeteket. Éppen ezért, nagy örömmel csatlakoztam a kezdeményezéshez, hogy így hozzájárulhassak ehhez az izgalmas folyamathoz” – mesélte Varró Dániel.
„Sok mindent megtennénk azért, hogy gyermekünk gyógyulását elősegítsük és mosolyt csaljunk az arcukra akkor, amikor kórházba kerülnek. A Csodalámpa Alapítvánnyal és a Jókenyérrel ezt a célt tűztük ki, amikor elkezdtük az együttműködést, amelyet most új tartalommal is megtöltünk. A kreatív alkotás segít, hogy a nehéz pillanatokban is gyermekek maradhassanak a gyerekek és ha csak egy rövid időre is, átélhessék azt a mesét, amelyet saját maguk fejezhetnek be. Hiszünk abban, hogy ezzel hozzá tudunk járulni mielőbbi gyógyulásukhoz” – mondta Pálfalvi Márta, a Provident Pénzügyi Zrt. kommunikációs és vállalati kapcsolatok igazgatója.
A szervezők október 1-ig várják a pályázatokat. A pályázat feltételeit a blog.provident.hu/jokenyer weboldalon találhatják az érdeklődők, az elbírálásban részt vesz a szerző, Varró Dániel, továbbá a Provident és a Csodalámpa Alapítvány képviselői. A győztes munkája rákerül a péksütemények csomagolására. A szervezők remélik, hogy számos kreatív, szellemiségében a történethez illeszkedő pályamunka érkezik.
A Provident Pénzügyi Zrt.-ről:
A Provident Pénzügyi Zrt. a londoni és varsói tőzsdén jegyzett International Personal Finance (IPF) nemzetközi pénzügyi vállalatcsoport égisze alatt működik, Magyarországon immár 22 éve meghatározó szereplője a személyi kölcsönök piacának. Az IPF kilenc országban 2,4 millió ügyféllel rendelkezik, a magyar Provident 2200 munkavállalója révén 220.000 ügyfelet szolgál ki. A cég elsősorban a kisebb összegű, rövid futamidejű, heti törlesztésű kölcsöneiről ismert; ám a hagyományos, átutalással folyósított személyi hitel mellé a magyar piacon egyedülálló módon opcionális otthoni kiszolgálást is kínál ügyfeleinek. A Provident az elmúlt években összesen 10 alkalommal nyerte el a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban díjat, három alkalommal a Magyarország Legjobb Munkahelye címben részesült. A munkatársak a vállalat fennállása óta több mint 90.000 munkaórában segítettek önkéntesként oktatási, egészségügyi és szociális intézményeket szerte az országban. 2014-ben a Provident Pénzügyi Zrt. a Figyelő hetilappal közösen megalapította a Provident Társadalmi Hasznosság Díjat. Az elismerés azzal a céllal jött létre, hogy tevékenységükkel a társadalom egészére pozitív hatást gyakorló, más vállalkozások számára példát mutató cégeket ismerjen el.
Társadalmi felelősségvállalás
Provident Társadalmi Hasznosság Díj ismertető
Elismeréseink
A Családi Kasszasikerek Program
Környezetvédelem
Fontos tudnivalók
Fizetési moratórium
Hitelfelvétellel kapcsolatban
Kölcsönfelvétel előtt
Szerződéses dokumentumok
Munkáltatói jövedelemigazolás
Meghatalmazás
Elszámolási és forintosítási információk
Panaszkezelési tájékoztató
Örökösöknek szóló tájékoztató
Fizetési nehézség és fizetési késedelem
Magatartási kódex
Tájékoztató a magáncsődről
GYIK
Rólunk
Vállalatunkról
Küldetésünk
International Personal Finance
Etikai Kódex
Széchenyi 2020
Amire büszkék vagyunk
Ügyfeleink
Akcióink
Visszaélés bejelentési rendszer
Sajtószoba
Karrier
Provident LinkedIn
Kapcsolat
Legfrissebb hírek
Nyugdíjas Akadémia Dabason is
Jókenyér pályázat eredményhirdetés
Pozitívabban látják a következő fél év pénzügyeit a Provident ügyfelei
Kibővíti együttműködését az Ökumenikus Segélyszervezet és a Provident
Jókenyér péksüteményekkel és Varró Dániel meséivel segíti a gyermekek felépülését a Provident
Múlik az inflációs sokk: több megtakarítás, kevesebb hitel a magyaroknál
Megnő a hitelfelvétel az iskolakezdés miatt
FIZETÉSI MORATÓRIUM
Alternatív fizetés