Közel 800 kilogramm pékárut kaptak a lábadozó gyerekek

2024. január 23., Budapest – Két hónap alatt napi mintegy 20 kiló, összesen közel 800 kilogramm péksüteményt kaptak a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben lábadozó gyermekek a november-decemberi időszakban a Provident Pénzügyi Zrt. és a Jókenyér pékségeket üzemeltető Ludwig és Mentesi Kft. összefogásának köszönhetően. Az eladatlan péktermékeket a pénzügyi szolgáltató közel 30 önkéntese szállította el nap mint nap a kórházba, hogy mindig friss süteményekkel járulhassanak hozzá a kis betegek gyógyulásához.

Az akcióban részt vevő három pékség sós és édes péksüteményeket, valamint szendvicseket is küldött a kórháznak. Az ott gyógyuló fiatalok számára ezek a finomságok különleges pillanatokat jelentettek, hiszen a téli időszakban a betegség miatti korlátozottság még nehezebben viselhető. A különleges ételek érkezése mindig felvillanyozta a kis betegeket, és a kapott visszajelzések szerint minden termék nagyon ízlett nekik. Az összefogásnak köszönhetően a kórházba szállított friss péksütemények nemcsak finomságokat jelentettek a gyógyuló gyermekeknek, hanem emellett pozitív élményeket is biztosítottak számukra. 

„Évről évre egyre több kolléga jelentkezik, hogy ők is szívesen vennének részt a kezdeményezésben, mert hallják egymástól, hogy milyen lélekemelő dolog részt vállalni ebben a megmozdulásban. Egy-egy önkéntesünk a teljes időszak alatt mintegy három alkalommal került sorra, hogy összegyűjtse az eladatlan finomságokat, és elszállítsa a kórházba. Ez volt a negyedik alkalom, amikor összefogtunk a Jókenyérrel, és 2024-ben az ötödik évfordulóra egy különleges meglepetéssel készülünk majd” – árulta el Pálfalvi Márta, a Provident Pénzügyi Zrt. vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója.

A kezdeményezés idén is a Csodalámpa Alapítvány közvetítésével valósult meg, akik szintén köszönetüket fejezték ki a résztvevőknek.

 

***

A Provident Pénzügyi Zrt.-ről:

A Provident Pénzügyi Zrt. a londoni és varsói tőzsdén jegyzett International Personal Finance (IPF) nemzetközi pénzügyi vállalatcsoport égisze alatt működik, Magyarországon immár 22 éve meghatározó szereplője a személyi kölcsönök piacának. Az IPF kilenc országban 2,4 millió ügyféllel rendelkezik, a magyar Provident 2300 munkavállalója révén 210.000 ügyfelet szolgál ki. A cég elsősorban a kisebb összegű, rövid futamidejű, heti törlesztésű kölcsöneiről ismert; ám a hagyományos, átutalással folyósított személyi hitel mellé a magyar piacon egyedülálló módon opcionális otthoni kiszolgálást is kínál ügyfeleinek. A Provident az elmúlt években összesen 9 alkalommal nyerte el a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban díjat, három alkalommal a Magyarország Legjobb Munkahelye címben részesült. A munkatársak a vállalat fennállása óta több mint 90.000 munkaórában segítettek önkéntesként oktatási, egészségügyi és szociális intézményeket szerte az országban. Ennek kiemelkedő példája a vállalat által 2008-ban létrehozott Családi Kasszasikerek program, amely az idei évtől megújult formában érhető el. A program weboldalán hasznos tudásanyagot, naprakész releváns ismereteket adnak át a látogatóknak a mindennapi pénzügyek világáról. 2014-ben a Provident Pénzügyi Zrt. a Figyelő hetilappal közösen megalapította a Provident Társadalmi Hasznosság Díjat. Az elismerés azzal a céllal jött létre, hogy tevékenységükkel a társadalom egészére pozitív hatást gyakorló, más vállalkozások számára példát mutató cégeket ismerjen el.