Budapest, 2023. április 27. – Jelentősen gyarapodott a Budakeszi Vadaspark növényállománya, mivel több mint 100 fát és cserjét ültettek közösen a Provident munkatársai, valamint az FTC futballistái és szurkolói. A pénzügyi szolgáltató életében nemrég kezdődött meg a fenntarthatóságról szóló Provigreen hónap, amelynek részeként a Társaság az éves papírfelhasználását faültetéssel igyekszik ellensúlyozni.
„Egy kínai közmondás szerint: a legalkalmasabb időpont egy fa ültetésre húsz évvel ezelőtt volt, a második legalkalmasabb időpont pedig most van. Vállalatunk nagyon komolyan veszi saját ökológiai lábnyomának csökkentését, ezért minden évben több fenntarthatósági kezdeményezést szervezünk kollégáinknak. Ezek közül a leghangsúlyosabb a már említett közmondás szellemében meghirdetett éves faültetésünk, ami hagyománynak tekinthető a Provident életében. A Ferencvárosi Torna Clubbal évek óta kiváló kapcsolatban vagyunk, számos, a társadalom számára hasznos programot indítottunk együtt, ezért invitáltuk őket, hogy vegyenek részt ebben a nagyszerű és értékteremtő aktivitásban” – fogalmazott a faültetés kapcsán Szirmák Botond, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója.
Noha az eseményen Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke személyesen nem tudott jelen lenni, mivel azonban a kezdeményezés összecseng az FTC környezetvédelmi törekvéseivel, ezért – támogatását hangsúlyozandó – eljuttatta gondolatait az eseménnyel kapcsolatban:
„A Provident fontos és hosszú ideje mellettünk álló partnerünk, többször fogtunk már össze nemes célok érdekében. A cég támogatásával készült mozgáskorlátozott parkoló a stadionnál, és segítették a „Fradista leszek” című mesekönyvünk megjelenését is. Örömmel vettünk részt ismét közösen egy jó kezdeményezésben, sokat nem kellett gondolkodnunk a felkérésen, hiszen ez egy igazán zöld ügy, márpedig mi igazán zöldek vagyunk. A Providenthez hasonlóan a Ferencvárosi Torna Club számára is fontos a környezettudatosság. Az infrastruktúránk fejlesztése évek óta ennek szellemében zajlik, és jó példával elöl járva sportolóink, szurkolóink is aktívan kiveszik a részüket környezetünk védelméből. Büszke vagyok rá, hogy a Fradi család egy igazán zöld család!” – nyilatkozta Kubatov Gábor, az FTC elnöke.
A labrarúgócsapat játékosai közül Botka Endre, Pászka Lóránd, Vécsei Bálint és Bogdán Ádám is lelkesen vette ki a részét a faültetésből, hiszen legtöbbjük édesapa, így még jobban átérzik annak a felelősségét, hogy a felnövekvő generációk számára élhető jövőt biztosítsanak. Mellettük a pénzügyi szolgáltató mintegy 50 munkavállalója, és a sportegyesület 50 szurkolója működött aktívan közre a vadaspark növényvilágának dúsításában.
„Nagyjából egy éve már részt vettem a Provident programjában, akkor Galgamácsán segítettem a faültetésben. Szívesen jöttem ismét, jó érzés, hogy hozzá tudok járulni társaimmal a felnövekvő generációk egészséges környezetének megteremtéséhez. Nagyon fontos, hogy jó példát mutassunk. Ez kötelességünk, de közös felelősségünk is. Családapaként sem mindegy, hogy milyen világban nő majd fel a gyermekem” – fogalmazta meg gondolatait Botka Endre.
Az eseményt a vadaspark munkatársainak állatsimogatással egybekötött bemutatója követte, illetve a jelenlévők a park éttermében egy közös ebéddel zárták a napot.
Társadalmi felelősségvállalás
Provident Társadalmi Hasznosság Díj ismertető
Elismeréseink
A Családi Kasszasikerek Program
Környezetvédelem
Fontos tudnivalók
Fizetési moratórium
Hitelfelvétellel kapcsolatban
Kölcsönfelvétel előtt
Szerződéses dokumentumok
Munkáltatói jövedelemigazolás
Meghatalmazás
Elszámolási és forintosítási információk
Panaszkezelési tájékoztató
Örökösöknek szóló tájékoztató
Fizetési nehézség és fizetési késedelem
Magatartási kódex
Tájékoztató a magáncsődről
GYIK
Rólunk
Vállalatunkról
Küldetésünk
International Personal Finance
Etikai Kódex
Széchenyi 2020
Amire büszkék vagyunk
Ügyfeleink
Akcióink
Visszaélés bejelentési rendszer
Sajtószoba
Karrier
Provident LinkedIn
Kapcsolat
Legfrissebb hírek
Nyugdíjas Akadémia Dabason is
Jókenyér pályázat eredményhirdetés
Pozitívabban látják a következő fél év pénzügyeit a Provident ügyfelei
Kibővíti együttműködését az Ökumenikus Segélyszervezet és a Provident
Jókenyér péksüteményekkel és Varró Dániel meséivel segíti a gyermekek felépülését a Provident
Múlik az inflációs sokk: több megtakarítás, kevesebb hitel a magyaroknál
Megnő a hitelfelvétel az iskolakezdés miatt
FIZETÉSI MORATÓRIUM
Alternatív fizetés