Budapest, 2023. október 10. – Víz alatti bevetésekhez elengedhetetlen életmentő búváreszközökhöz jutott az Életjel Mentőcsoport a Provident Pénzügyi Zrt. támogatásának köszönhetően. A pénzügyi szolgáltató májusban 1 millió forint összegű támogatást adott a szervezetnek, amelyből egy víz alatti kommunikációt lehetővé tevő berendezést, valamint 4 darab, úgynevezett Winget vásároltak, amely a víz alatti mozgás megkönnyítésére szolgál.
„A Providentnél nagyra becsüljük az életmentő tevékenységet, ezért is választottuk az Életjel Mentőcsoportot, amikor a támogatásról döntöttünk. Az élet felbecsülhetetlen érték, ezért mi a szervezeten belül is kiemelten kezeljük azokat a munkatársainkat, akik munkájuk során vagy mindennapjaikban életet mentettek. Örömmel tapasztaltuk, hogy jól hasznosult az általunk felajánlott támogatás, megnyugtató a tudat, hogy a szervezet az új eszközöknek köszönhetően hatékonyabb lehet a víz alatti mentések során. Ennek ellenére bízunk benne, hogy éles bevetésben nem lesz szükség a felszerelés használatára” – fogalmazott Pálfalvi Márta, a Provident Pénzügyi Zrt. vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója az adomány kapcsán.
A most beszerzett felszereléseket kifejezetten vízfelszín alatti mentések során tudja hasznosítani az Életjel Mentőcsoport. A Wing nevű eszközöket a búvárok a víz alatti lebegés és merülés kontrollálására használják. Ez teszi lehetővé számukra, hogy könnyedén fel- és le mozogjanak a vízben, valamint stabilan lebegjenek a kívánt mélységben – ami a víz alatti mentés során nélkülözhetetlen. A víz alatti kommunikációt lehetővé tévő eszköz segítségével pedig a mentésben résztvevők tudnak egymással hatékonyabban összedolgozni.
„Nagyon felemelő, hogy vannak, akik úgy gondolják, érdemesek vagyunk a támogatásukra. Ezen eszközök megvásárlásával pedig sokkal profibban, nyugodtabban tudjuk végezni a feladatunkat, a búvár biztonságban érzi magát, mert folyamatos a kapcsolat a parttal. Aki egy életet megment, a világot menti meg! – mondta el Turi László, az Életjel Mentőcsoport elnök-parancsnoka. Hozzátette továbbá, hogy „évente több ezer földrengés történik, de amelyik beavatkozást igényel, az 4-5 évente egy-két alkalom. Azoknál rendszerint mi ott vagyunk.”
A Provident Pénzügyi Zrt.-ről:
A Provident Pénzügyi Zrt. a londoni és varsói tőzsdén jegyzett International Personal Finance (IPF) nemzetközi pénzügyi vállalatcsoport égisze alatt működik, Magyarországon immár 22 éve meghatározó szereplője a személyi kölcsönök piacának. Az IPF kilenc országban 2,4 millió ügyféllel rendelkezik, a magyar Provident 2300 munkavállalója révén 210.000 ügyfelet szolgál ki. A cég elsősorban a kisebb összegű, rövid futamidejű, heti törlesztésű kölcsöneiről ismert; ám a hagyományos, átutalással folyósított személyi hitel mellé a magyar piacon egyedülálló módon opcionális otthoni kiszolgálást is kínál ügyfeleinek. A Provident az elmúlt években összesen 9 alkalommal nyerte el a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban díjat, három alkalommal a Magyarország Legjobb Munkahelye címben részesült. A munkatársak a vállalat fennállása óta több mint 90.000 munkaórában segítettek önkéntesként oktatási, egészségügyi és szociális intézményeket szerte az országban. 2014-ben a Provident Pénzügyi Zrt. a Figyelő hetilappal közösen megalapította a Provident Társadalmi Hasznosság Díjat. Az elismerés azzal a céllal jött létre, hogy tevékenységükkel a társadalom egészére pozitív hatást gyakorló, más vállalkozások számára példát mutató cégeket ismerjen el.
Társadalmi felelősségvállalás
Provident Társadalmi Hasznosság Díj ismertető
Elismeréseink
A Családi Kasszasikerek Program
Környezetvédelem
Fontos tudnivalók
Fizetési moratórium
Hitelfelvétellel kapcsolatban
Kölcsönfelvétel előtt
Szerződéses dokumentumok
Munkáltatói jövedelemigazolás
Meghatalmazás
Elszámolási és forintosítási információk
Panaszkezelési tájékoztató
Örökösöknek szóló tájékoztató
Fizetési nehézség és fizetési késedelem
Magatartási kódex
Tájékoztató a magáncsődről
GYIK
Rólunk
Vállalatunkról
Küldetésünk
International Personal Finance
Etikai Kódex
Széchenyi 2020
Amire büszkék vagyunk
Ügyfeleink
Akcióink
Visszaélés bejelentési rendszer
Sajtószoba
Karrier
Provident LinkedIn
Kapcsolat
Legfrissebb hírek
Nyugdíjas Akadémia Dabason is
Jókenyér pályázat eredményhirdetés
Pozitívabban látják a következő fél év pénzügyeit a Provident ügyfelei
Kibővíti együttműködését az Ökumenikus Segélyszervezet és a Provident
Jókenyér péksüteményekkel és Varró Dániel meséivel segíti a gyermekek felépülését a Provident
Múlik az inflációs sokk: több megtakarítás, kevesebb hitel a magyaroknál
Megnő a hitelfelvétel az iskolakezdés miatt
FIZETÉSI MORATÓRIUM
Alternatív fizetés