A Provident Pénzügyi Zrt. jelentős összeggel támogatja a Berzeviczy Albert Ösztöndíj- és a Magyar Sportért Mentor Programot
Budapest, 2024. január 31. – A Provident Pénzügyi Zrt. a magyar pénzügyi szektor egyik meghatározó szereplőjeként korábban bejelentette együttműködését a BOM a Magyar Sportért Alapítvánnyal. A Provident vezérigazgatója csatlakozott az Alapítvány kuratóriumához és az Alapítvány mellett állva további támogatását ígéri a magyar sportéletnek.
A Provident immár több mint két évtizedes fennállása alatt folyamatosan kiemelt szerepet szán a magyar sportélet támogatásának. A vállalt elhivatottan támogatja a Ferencvárosi Torna Clubot, és korábban is szerepet vállalt a kézilabda, a kosárlabda és a jégkorong támogatásában is. Mindeközben folyamatosan bevonja 2200 munkavállalóját a sportsikerek támogatásába. A vállalat tavaly óta szoros együttműködésben áll a Soroksár férfi labdarúgó csapatával is, amelynek egyik főszponzora lett.
„Amellett, hogy a vállalat minden kollégája büszke arra a szerepre, amelyet a Provident a hazai sportéletben betölt, én személy szerint is nagyon megtisztelőnek érzem, hogy csatlakozhattam a BOM a Magyar Sportért Alapítvány kuratóriumához. A vállalatnál hiszünk a sport közösségteremtő erejében, ezért is döntöttünk úgy, hogy ezúttal a legtehetségesebb ép és parasportolóink számára biztosítandó kettős karrier lehetőségébe invesztálunk a BOM Alapítvány Berzeviczy Albert Ösztöndíj, valamint a Magyar Sportért Mentor Programjainak a támogatásával. Az olimpiai és paralimpiai mozgalom nemcsak a sportolóknak ad sokat, hanem nekünk, szurkolóknak is kiemelt jelentőségű, ezért a kuratóriumban is azon fogok dolgozni, hogy az elkövetkező olimpiai megmérettetéseken minél többször hangozzon fel a magyar himnusz” – mondta el Szirmák Botond, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója.
A pénzügyi szolgáltató vezetése úgy véli, hogy a sportsikerekhez szükséges kitartás és elkötelezettség párhuzamba állítható az üzleti élettel, és ezek a közös értékek szilárd alapot képeznek a Provident és a BOM Alapítvány együttműködésének, melynek részeként a vállalat a hozzájárulhat legfiatalabb magyar sportolók olimpiai és paralimpiai felkészüléséhez.
A Provident a most nyújtott anyagi támogatás révén szeretne hozzájárulni a fiatal élsportolók sikeréhez. Szirmák Botond, a Provident vezérigazgatója, az Alapítvány új kuratóriumi tagjaként azon fog munkálkodni, hogy erősítse a két szervezet közötti szoros együttműködést.
„Nincsen annál nagyobb megtiszteltetés a BOM Alapítvány számára,mint amikor egy olyan nemzetközileg is ismert vállalat, mint a Provident Pénzügyi Zrt., nemcsak anyagilag biztosít támogatást, de az első számú vezetőjével személyesen is részt vesz a tevékenységünk irányításban. Szirmák Botond személyében a magyar pénzügyi világ egyik a sport iránt legelkötelezettebb felsővezetőjével erősít az alapítványunk kuratóriuma" – jelentette ki Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM a Magyar Sportért Alapítvány kuratóriumának elnöke.
A Provident és a BOM együttesen kötelezik el magukat a magyar sportélet folyamatos fejlesztése mellett.
***
A Provident Pénzügyi Zrt.-ről:
A Provident Pénzügyi Zrt. a londoni és varsói tőzsdén jegyzett International Personal Finance (IPF) nemzetközi pénzügyi vállalatcsoport égisze alatt működik, Magyarországon immár 22 éve meghatározó szereplője a személyi kölcsönök piacának. Az IPF kilenc országban 2,4 millió ügyféllel rendelkezik, a magyar Provident 2200 munkavállalója révén 210.000 ügyfelet szolgál ki. A cég elsősorban a kisebb összegű, rövid futamidejű, heti törlesztésű kölcsöneiről ismert; ám a hagyományos, átutalással folyósított személyi hitel mellé a magyar piacon egyedülálló módon opcionális otthoni kiszolgálást is kínál ügyfeleinek. A Provident az elmúlt években összesen 9 alkalommal nyerte el a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban díjat, három alkalommal a Magyarország Legjobb Munkahelye címben részesült. A munkatársak a vállalat fennállása óta több mint 90.000 munkaórában segítettek önkéntesként oktatási, egészségügyi és szociális intézményeket szerte az országban. Ennek kiemelkedő példája a vállalat által 2008-ban létrehozott Családi Kasszasikerek program, amely az idei évtől megújult formában érhető el. A program weboldalán hasznos tudásanyagot, naprakész releváns ismereteket adnak át a látogatóknak a mindennapi pénzügyek világáról. 2014-ben a Provident Pénzügyi Zrt. a Figyelő hetilappal közösen megalapította a Provident Társadalmi Hasznosság Díjat. Az elismerés azzal a céllal jött létre, hogy tevékenységükkel a társadalom egészére pozitív hatást gyakorló, más vállalkozások számára példát mutató cégeket ismerjen el.
A BOM a Magyar Sportért Alapítványról:
A 2005 novemberében alapított Budapesti Olimpiárt Mozgalom (BOM) által 2012-ben létrehozott alapítvány küldetése, hogy magyar ép és parasportolók minél eredményesebb olimpiai és paralimpiai szereplésének támogatásán keresztül segítse Budapest jelentkezését a nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére. Az alapítvány több mint egy évtizede működteti a Berzeviczy Albert Ösztöndíjprogramot.
Társadalmi felelősségvállalás
Provident Társadalmi Hasznosság Díj ismertető
Elismeréseink
A Családi Kasszasikerek Program
Környezetvédelem
Fontos tudnivalók
Fizetési moratórium
Hitelfelvétellel kapcsolatban
Kölcsönfelvétel előtt
Szerződéses dokumentumok
Munkáltatói jövedelemigazolás
Meghatalmazás
Elszámolási és forintosítási információk
Panaszkezelési tájékoztató
Örökösöknek szóló tájékoztató
Fizetési nehézség és fizetési késedelem
Magatartási kódex
Tájékoztató a magáncsődről
GYIK
Rólunk
Vállalatunkról
Küldetésünk
International Personal Finance
Etikai Kódex
Széchenyi 2020
Amire büszkék vagyunk
Ügyfeleink
Akcióink
Visszaélés bejelentési rendszer
Sajtószoba
Karrier
Provident LinkedIn
Kapcsolat
Legfrissebb hírek
Nyugdíjas Akadémia Dabason is
Jókenyér pályázat eredményhirdetés
Pozitívabban látják a következő fél év pénzügyeit a Provident ügyfelei
Kibővíti együttműködését az Ökumenikus Segélyszervezet és a Provident
Jókenyér péksüteményekkel és Varró Dániel meséivel segíti a gyermekek felépülését a Provident
Múlik az inflációs sokk: több megtakarítás, kevesebb hitel a magyaroknál
Megnő a hitelfelvétel az iskolakezdés miatt
FIZETÉSI MORATÓRIUM
Alternatív fizetés